Filmfanatikusok hozzászólásai

Igazad van. Ma az influenszer. Ám ő a haszonért. Visszatérve a régiekre. Abban a világban ha kilógtál a sorból az bizony több mint kellemetlen volt! Kinek a nevében csaptak össze pl. Eger váránál? Allah és Jézus, akikért a halálba a rohantak. Na persze lehet jópofiskodni, de ha nem harcoltál akkor két dolog történhetett veled. Megöltek, vagy rabszijra füztek. Ne feledjük már, az más világ volt. Az akkori ember a félelme mentén élt. Ma mitől tart ? Maximum hogy holnapra nem jut cigire vagy pálinkára....A fent említett filmekre is úgy kell nézni hogy bizony ha az egyik Istenség gyengének mutatkozott, a másik került főlébe ! Tulajdonképpen a kereszténység is egy ilyen harcban kerekedett felül az ókor görög római Istenségein....Ne feledjük azért ez egy 2000 éves történet. Így kellene a filmet is megtekinteni:)U. I. Ami közel keleten történik az vajon mi?

Mikor keletkezett a vallás? Amikor az első szélhámos találkozott az első balekkal

Az se számít, hogy létezett-e. A szakralitás a lényeg.

Nincs új a nap alatt.

Biztos a CSÓK-rá gyurtak

Voltak testvérei, fiúk is lányok is....

Lehet szült lányt is. :)

Mi lett volna, ha Mária lányt szül??

Vallási témájú film csakis megosztó lehet. Teljesen más szemmel nézi egy ateista, egy moszlim, egy zsidó, egy sintó (hogy kevéssé érintettet is említsek), de még a keresztények között is igen erős nézőponteltérést okoz, hogy ki milyen felekezethez tartozik. Ezért az IMDB értékelés nagyon nem mérvadó.
Köszönom a figyelemfelkeltést. Ha tehetem, megnézem.

Helló mindenki!

Karácsony apropóján hoztam egy filmet!:)

Mária (2024)

Mária – Egy film, amely közelebb hozza Jézus születését

Ki gondolta volna, hogy a Netflix műsorán minőségi keresztény filmet lehet találni? A Mária című film felülmúlta az elvárásaimat: izgalmas történet, igényes színészi játékok és Jézus anyját is sokkal jobban megismerhetjük általa.

Fáj látni, amikor a karácsonyt csak a csillogás, a fények, az ajándékok, a család ünnepeként élik meg az emberek, de a lényeg, hogy Kit is ünneplünk, kimarad. Ezért is örülök, hogy a Netflixnél, amelyet sokan néznek Magyarországon is, megjelent egy film, amely hitelesen ábrázolja, mi vezetett el Jézus születésének csodájához.

A történet elején Anna és Joachim gyermekre vágyakozik, és sok várakozás után érkezik meg Mária. Végig követhetjük az ő felnőtté válását, ahogyan a szüleivel él, majd a templomban nevelkedik. A Józseffel való találkozása különösen kedves és szép jelenetekből áll. Gábriel megjelenésének külön előzménytörténetet kreáltak az alkotók, hiszen – bár ez nincs benne a Bibliában – már Mária szüleinek is megjelent az angyal, sugallva, hogy különleges feladatra szánják a lányt.

A film egyszerre felemelő és mélyen emberi, látjuk, ahogy Mária sokszor az érzései ellenére, Istennek való engedelmességben cselekszik, látjuk, hogy megkísérti a gonosz, nem is egyszer, látjuk, hogy mennyi veszélyen és akadályon kell átmennie, amíg elérkezik Jézus születése.

A sokszor hallott történeteket hajlamosak vagyunk egyszerűnek és békésnek gondolni, pedig Mária életéről sok mindent el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy egyszerű. Gondoljunk bele, mi történt, amikor kiderült, hogy várandós, úgy, hogy Józseffel még csak jegyesek voltak! A film szerint meg akarták kövezni, és abban az időben ez egyáltalán nem volt elképzelhetetlen. Aztán ott van Heródes király – a zseniális Anthony Hopkins alakításában – aki félti a hatalmát a megígért Messiástól és minden egy évesnél fiatalabb csecsemőt meg akar öletni, így Mária és József menekülni kényszerül.Máriának minden rezdülése hiteles és valahogy éppen az hozta közel, hogy épp olyan ember ő is, mint mi. Félelmekkel, vágyakkal, bizonytalansággal – de Isten iránti mély bizalommal.

A katolikus rendező, D. J. Caruso elmondta, hogy Máriáról, valamint szüleiről, Annáról és Joachimról a János evangéliumból merített forrásanyagokat. Amikor arról kérdezték, hogy mi inspirálta, úgy fogalmazott: „Gyakorló katolikusként hiszem, hogy Mária a legkülönlegesebb nő, aki valaha is járt ezen a földön. Története, különösen a fiatalabb generációk számára, gyakran alulértékelt. Olyan filmet akartam készíteni, amely Máriát úgy mutatja be, mint olyasvalakit, akivel mindannyian azonosulni tudunk. Remélem, hogy a nézők átérzik a Mária iránti tiszteletemet, és nemcsak egy szent alakot látnak benne, hanem barátot, anyát és az egyik legnagyobb hősnőt, akit valaha filmvászonra vittek.”

A producer, Mary Aloe hangsúlyozta, hogy a filmrendező csapat elkötelezett a hitelesség és a film tiszta bibliai gyökerei iránt: „A forgatókönyv több mint 50 átalakításon ment keresztül, és számos vallási vezető, köztük papok, teológusok és tudósok is hozzájárultak a történet megalkotásához.”D. J. Caruso szerint Mária története ma is ugyanolyan aktuális, mint bármikor. „Ő egy időtlen, mégis kortárs karakter, akivel mindannyian azonosulni tudunk. Mindezt egy nagyon magával ragadó és izgalmas filmben elevenítjük meg” – mondta.

Ha csak egy film van, amit karácsonykor még megnéztek, az legyen ez!

8/10 (imdb 5,2/10)

Kivételesen kell egy kis magyarázat a rendkívül fals imdb értékelésre, ez pedig a következő.

A Mary egyszerre váltott ki óriási érdeklődést és éles kritikát, miközben a platform globális nézettségi toplistáján is előkelő helyen szerepel. A D.J. Caruso által rendezett film Szűz Mária életét mutatja be, főszerepben a 22 éves izraeli színésznővel, Noa Cohennel. A szereposztás azonban komoly ellenállást váltott ki, különösen palesztin támogatók és keresztény közösségek körében, akik szerint a választás figyelmen kívül hagyja a történelmi és politikai kontextust.

A kritikák többsége az izraeli-palesztin konfliktusra hivatkozva kifogásolja Cohen szerepeltetését. Egy X-felhasználó, @Johnpatrick500, például "mélyen sértőnek" nevezte, hogy egy izraeli színésznő alakítja Máriát, miközben a palesztin keresztény közösségek helyzete válságos. Többen azt is kifogásolják, hogy a film eltér a bibliai hagyományoktól, és a történetet irreális akciójelenetekkel, például égő épületekből való meneküléssel vagy kardpárbajokkal színesíti.

A negatív visszhang ellenére a Mary nagy nézettséget produkált, több mint 21 millió órát néztek belőle a nézők világszerte. A film most a Netflix globális toplistájának a negyedik helyen áll (hazánkban a kilencedik). Az ellentmondásos fogadtatás jól tükrözi, milyen nehéz vallási témákat feldolgozni úgy, hogy azok megfeleljenek a különböző kulturális és politikai elvárásoknak.

Azt hiszem az adott pontszámom jól mutatja, hogy ezekkel a kritikákkal nem igazán értek egyet. Sőt. De így teljes a kép.

Végezetül pedig Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Csak a LINK szót látom, mèg jó hogy rákattintottam. :)

Boldog Karácsonyt neked is!

Boldog Karácsonyt minden hirdetőnek és vendégnek!
LINK

A témában filmek is vannak, de a leghitelesebbek a féldoku jellegű alkotások.

Mint pl az X-Rated, The Greatest Adult Movies of All Time (2015)

Illetve van 2 sorozat, amik tökéletesen bemutatják egyrészt a 70/80-as években kialakuló amerikai pornóipart, ez a Fülledt utcák (the Deuce) (S01-03), amit a Drót és Treme szerzője, David Simone jegyez, illetve a Kurtizánok kora (Harlots) (S01-03), ami a 18. századi Londont mutatja be ebből a szempontból.

Nèzd meg a K1-et meg a K2-őt, jobb nem jutott eszembe. Mára ez nagyon más világ lett. (Szerencsère!!!)

Hello! Láttál-e jó filmet, ami "szexmunkás" lányokról szól és hiteles? (nem a Pretty Woman-re gondolok ;)))

Ez annyira csodás elemzés, hogy alig merek megszólalni. Nem is láttam mindegyik epizódot. Némelyiket viszont többször is, ilyen értelemben alien-film rajongó vagyok.
De. A második rész, a bolygó neve halál nem jó sci-fi. Jó film, de nem jó sci-fi. Egy közönséges kommandósfilm. Na jó, nem közönséges, mert Cameron mégiscsak egy zseni, és a karakterek is remekül eltaláltak és eljátszottak, a történet is izgalmas, élvezhető. De mint sci-fi, semmi új ötlet sincs benne. Talán az exoskeleton, amelyben Ripley harcol az anyakirálynővel, de meglehet, hogy az sem eredeti ötlet volt (mint ahogy Bishop késes jelenete sem). Az első rész bevált kliséi ismétlődnek, a sikeresebbek felnagyított, látványosabb formában (pl. anyakirálynő, visszaszámlálás, védendő gyenge lény), a többi kissé kötelességszerűen (gubók, vicsorgó alien). Sok benne a "na, most az jön, hogy..." jelenet, és Burke lelke is nyitott könyv.
A harmadik rész dettó. A börtönbolygó. Nem kommandósfilm, viszont nettó horrorfilm. Nagyon jól megcsinált nagyon jó film, de új ötlet elvétve. Az idegen lényen kívül semmi sci-fi sincs benne. Néhány szuperközeli jelenet teszi egyedivé, pl. amikor az alien Ripley-t vizsgálgatja. De a befejezés nyílt plágium, majdnem felnevettem: Mi ez, Terminátor-paródia?A Resurrection végre új sci-fi elemeket is hoz, klónok, hibrid, gondolatolvasás, víz alatti menekülés. Az eleje jobb, mint a vége, de ez is jó film.
A Covenant egy fos. Uncsi, kitalálható, és folyton más filmek jutnak az ember eszébe.

"Van a Romulusnak egy frappáns gondolata:

Az emberi szervezet alkalmatlan az űrutazásra, a terraformálásra és a kolonizálásra. Túl törékeny, túl sebezhető, szóval az utóbbi 100 év összes sci-fi filmje, regénye, tanulmánya megy a kukába, és jön a hidegzuhany: satnyák vagyunk."

Zseniális, De:

ugyanilyen sebezhetőek voltunk a Föld bolygón, kardfogú tigris, medve, mamut stb idejèn is törèkenyek, sebezhetőek, satnyák voltunk ès vègül a Föld csúcslènyèvè az ember vált, így nèzve viszont az űrutazás, terraformálás, más világok belakása, meghódítására is simán alkalmas az emberi faj. Nem egy-egy ember hanem maga az összes, a faj. Csoportban, sokaságban van az erő.

Alien Romulus (2024):

Az idén 45 éves franchise hetedik darabja szépen építkezik, ám félúton bátortalan biztonsági játékba csap át, és az indokolatlan fan service-szel, a kellemetlen idézetgyűjteménnyel, valamint a sztori utolsó harmadával végül menthetetlenül széthullik az egész.

Összesen négy univerzális alapigazság létezik ebben a világban: a víz nedves, az ég kék, a nők titkolóznak, igazán jó Alien-filmet csinálni meg baromira nehéz. Sőt, azt kell mondjam, hogy A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál után konkrétan lehetetlen. Ridley Scott eredeti, 1979-es filmje bevezetett minket a kozmikus horror birodalmába, és hátborzongatóan hatásosan vetítette elénk az űr felfedezésének misztikumát, az ismeretlen, szimpla ösztönből adódó borzalommal, középpontba helyezve a tökéletes, áltimét gyilkológépet, akinek létfunkciója épp annyira félelmetes, mint amennyire egyszerű. Megszületik, aztán öl, bármiféle szánalom, empátia és erkölcsi béklyók nélkül, nem kötik gúzsba semmiféle szabályok, csupán szüntelenül szedi áldozatait, egészen addig, amíg meg nem állítják. Nem számít, mivel próbálkoznak ellene, meggyőzni nem lehet, nem érdekli semmi, könyöröghetsz, rimánkodhatsz, menekülhetsz, ő végül úgyis utolér és bedarál.

Tökéletes organizmus – és ilyenformán a filmtörténelem egyik, ha nem a legzseniálisabb idegen lénye. És James Cameron 1986-ban képes volt erre rátenni egy lapáttal. A folytatás már a totális háborúba vitte a nézőt, csillagközi tengerészgyalogosokkal, kerepelő impulzusfegyverekkel, robbanó gránátokkal, hangyabolyként csörtető xenomorphokkal, bazinagy királynővel (btw, a legendás Stan Winston messze legjobb kreatúrája), a szörnyek mitológiájának bővítésével és tökéletesítésével, no meg egy női Rambóval, aki ezúttal nem csak magáért harcol, és akinél ütősebb női főhőst azóta sem hordott hátán a filmipar. Nem ugyanazt adták el újra: és amíg az első rész a sztratoszféráig vitte a lécet, a második epizód még ezt is magasabbra tudta lökni.

És innen már nem volt hova tovább. Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor a franchise érdemi része itt véget ért, noha sem David Fincher középkori keretek közé szorított túlélőhorrorjával, sem Jean-Pierre Jeunet groteszk, már-már gyomorforgatóan perverz gusztustalanságával nem volt különösebb bajom, de tény, hogy a következő részek már nem tudtak felnőni Scott és Cameron mércéjéhez. Az alkotók mentségére legyen mondva, ez nem mindig rajtuk múlott: ugyanis az Alien-univerzum piszkosul limitált. Ez a franchise a maga félelmetes, nyers, mitikus szimplicitás vértengerében él és lélegzik, amint bonyolítani, magyarázni, megfejteni próbálják (a la Covenant), darabjaira hullik az egész.

Az Alien-filmek nehezen tűrik a fontoskodó, okoskodó süketeléseket (a Prometheus is csak azért tudott nagyot menni, mert bár ugyanabban a világban játszódott, mégis más irányt vett, nem volt hagyományos Alien-mozi), csakis a maga szűk határain belül tud igazán kibontakozni – amiről nem mellesleg az első négy rész (vagy ha úgy tetszik, az első kettő) mindent elmondott, amit csak lehetett. A sorozat legújabb darabja, az Alien: Romulus szám szerint a hetedik felvonás (már ha a két AVP nevű trash-mocskot nem számítjuk ide), szóval mostanra már elég élesek a fogai annak a bizonyos medvecsapdának, miszerint, ha csinálnak egy tettre ugyanolyan filmet, mint az előzőek, akkor az a baj, ha meg valami újdonsággal próbálkoznak, akkor meg az. Az arany középutat senki sem képes megtalálni, főleg a mai berendezkedésben. Nincsenek új Ridley Scottok és új James Cameronok, ha vannak is, ők nem foglalkozni holmi Alienekkel, mert nagyon is tisztában vannak bele, hogy ez már veszett fejsze nyele. És hogy Fede Álvareznek, a 2013-as Gonosz halott remake és a Vaksötét rendezőjének sikerült-e életet lehelnie a franchise-ba? Nos, igen is, meg nem is.

Meg kell hagyni, a Romulus világépítése és atmoszférateremtése közel jár a csillagos ötöshöz. A Weyland-Yutani egyik isten háta mögötti mocskos és lehangoló bányászkolóniáján reménytelenül tengődő csapatán keresztül (élükön a film final girljével, Rainnel) szépen vezet be minket az események sűrűjébe, szépen skicceli fel a karaktereket, remekül vegyíti a friss elemeket a régi, old school rajongók szívét megdobogtató tulajdonságokkal – legalábbis egy ideig. Jó néhány dolog van ugyanis a Romulusban, amit így, ebben a formában eddig még nem láthattunk egy Alien-filmben, értve ezt a távoli jövő társadalmi rendszerére, vagy az arctámadók metodikájára, és persze a xenomorphok különböző fejlődési szakaszaira, melyek bármiféle rombolás és károkozás nélkül teszik hozzá a magukét a sorozat világának mítoszához.

A készítők rendesen áldoznak a fan service atyaúristenének oltárán, a retrofuturisztikus dizájn, a hangeffektek, a fények mind-mind a régi részek feelingjét igyekeznek visszahozni. A kietlen hajótesten kimérten, óvatos léptekkel haladó főszereplők látványa A nyolcadik utas: a Halált idézi fel, a történet második felében alaposan felpörgő tempó, a kissé átfazonírozott impulzusfegyverek A bolygó neve: Halál csihipuhijainak érzetét keltik, a barnás színvilággal, a Reneszánsz űrállomás lepusztultabb szegleteivel pedig A végső megoldás: Halálra utalgatnak. És valahol itt kezdődnek a problémák. Van a Romulusban minden, akár egy salátában, és bár a feszültségkeltés, a vagány shotok, a pulzusunkat megemelő jelenetek és persze a gore összességében megteszi a magáét, idővel az egész film egy greatest hits válogatásba csap át. A film olyan, mint egy tribute-lemez, amelyben különböző előadók játsszák fel vagy dolgozzák át egy népszerű zenekar legnagyobb slágereit, a saját stílusukhoz igazítva.

Nem mintha meglepő lenne, hogy végül Álvarez is ezekhez a mára már tényleg kikophatatlan trendi eszközökhöz nyúlt. A fan service abszolút virágkorát éli, a modern filmesek mesteri módon követik a múltidézés szabálykönyvét, mintha külön kurzuson tanítanák azt. A profit maximalizálása érdekében 20-30-40 évvel korábbi karaktereket hoznak vissza, sőt, konkrét jeleneteket forgatnak le újra, szóval a Romulusban is ámulhatunk, hogy „juj, a fekete robot ugyanazt mondta, mint Ripley A bolygó neve: Halálban”, „huh, ez az android ugyanúgy néz ki, mint Ash” (ebben az esetben annyira gány lett a CGI, hogy az már-már hullagyalázásnak is elmenne), „ááá, ez ugyanolyan mozgásdetektor, mint az első részben”, „váó, best Alien movie of the century”, taps-taps. Ennyi elég, ennyi kell.

Illetve ez nem egészen igaz, mert Álvarez a sztori utolsó harmadában rájött, hogy nem intézheti el az egészet annyival, hogy csak szimplán csinál egy Alien-filmet, mert ha így történt volna, akkor ahhoz a verzióhoz lyukadnánk ki, amiről fentebb is szó volt. Ezért a fináléban bevet egy érdekes csavart, amiről valószínűleg még sokáig fognak vitatkozni a rajongók, mindenesetre hiába próbálkoznak, nem érik el vele a kívánt hatást (gondoljunk bele, hol van ez az első felvonás mellkasrobbantójához, vagy a második epizód királynős antréjához képest), és ezzel pontosan a másik halmazba esik. Ezen a ponton pedig menthetetlenül széthullik az egész film.

És még csak nem is kizárólag arról van szó, hogy minden a készítőkön múlt volna, mert ők megtették, ami tőlük telt. A stábon látszik, hogy igazi Alien-rajongók, látszik rajtuk, hogy tisztelettel nyúltak az alapanyaghoz, javarészt a számítógépes trükköket is mellőzték (igaz, ennek megvan az a hátulütője, hogy a lények döglesztően lassúak és körülményesek, mi több, néhol inkább barátságosak, mint félelmetesek), tehát igen, kihozták magukból a maximumot. De ennél többet ebben a franchise-ban már nem is nagyon lehetet elérni. Így hetedjére (vagy ha úgy tetszik, kilencedjére) aki még csodát tud művelni ezzel a névvel, az utána rögtön mehet Pepsivé változtatni a Coca-Colát, visszaadni a vak ember látását, véget vetni a háborúknak, és elhozni a világbékét.

Van a Romulusnak egy frappáns gondolata (amit egyébként összefüggésbe is hoznak a Prometheussal), miszerint az emberi szervezet alkalmatlan az űrutazásra, a terraformálásra és a kolonizálásra. Túl törékeny, túl sebezhető, szóval az utóbbi 100 év összes sci-fi filmje, regénye, tanulmánya megy a kukába, és jön a hidegzuhany: satnyák vagyunk. De persze a génjeinkben van, hogy az eget bámuljuk, mindig többet akarunk, mindig messzebbre tekintünk, istent szeretnénk játszani, aztán a végén hiába akarunk valamit, a végén úgysem az lesz, amit eredetileg szerettünk volna. A kísérleti patkány úgyis elpusztul, a nő meg úgyse fog tökéletes übermenschet szülni. Ám ez nem állít meg minket, és ezzel el is jutunk az Alien-filmek örök alaptételéhez: játszunk a tűzzel, ami folyton megéget minket, de azért újra meg újra a lángok közé dugjuk a karunkat, hátha ezúttal másképp lesz.

Ha a filmek karakterei nem is, Hollywood végre levonhatná ebből a tanulságot. El kellene már engedni ezt a franchise-t. De tényleg.

6/10 (imdb: 7,2/10)

Mégis sikerült