Filmfanatikusok hozzászólásai

Illetve ha már az animáció szóba került érdekelne más animekedvelők véleménye arról, hogy sok animében a főhősök iskolások, de úgy viselkednek, mintha felnőttek lennének. Tipikus példa a most futó Bleach, ahol a főhősök konkrétan felsős általános iskolások.

Ebbe nem igazán gondolunk bele, és lehet csak engem zavar (annak ellenére, hogy magukat az animéket kedvelem, de mégis), jó lenne egyszer ha egy pszichológus elmagyarázná ennek a működési mechanizmusát.

Persze nálunk is van Harry Potter meg Stranger things, de egyrészt jóval kisebb mértékben az összeshez képest, másrészt ez szerintem nem teljesen ugyanaz, mint az animék esetében, mivel az előbb említett sorozatokban, filmekben nem a férfiasság, nőiesség kihangsúlyozásán van a fókusz. Magyarul ezek a hősök nem felnőttként kerülnek ábrázolásra.

Újfent egyetértünk, Bollywood és a többiek számunkra nem túlságosan ismertek, plusz nagyon eltérő kultúra.

Én pl nagyon meglepődtem anno, mikor azt láttam, hogy az indiaiaknál szokás a végén együtt táncolni a színészeknek a közönséggel egy-egy darab végén. Ez a tánc egyébként a filmjeikben is feltűnik, jellegzetes ízt adva. És persze a túlzások, jajj...:))) Érdemes indiai filmes harci jelenetekből készült montázsokat nézni, nagyon durvák:)

A kínai és a japán pedig az indiaitól és egymástól is alapvetően különbözik.

Igazad lehet; bár nekem fogalmam sincs, hogy nincs-e egy bollywoodi, indonéz, kínai vagy japán hasonló figura, akiről nem tudunk.
(Vagy csak ÉN nem tudok és más, cizelláltabb filmes műveltségű majd rámutat, hogy ki az.)

Valamiért azt érzem, hogy a trash az nem csak a nyugati kultúrában létezik.
De köszi, hogy bemutattad ezt a garázsprojektet!

Igen, egyetértek, ugyanakkor azért csak van egy Ed Wood "jelenség", ami nem Kína, hanem Hollywood. És annyira híres lett a fickó, hogy még film is készült róla. Pedig ha valami pocsék, az Ed Wood filmek azok.

Igen, az egész ilyen, én se bírtam végignézni, a 2/3-áig jutottam kb.

Én az 1. és 5. pontot érzem erősnek, meg hogy Kínában teljesen mást jelent egy ilyen film.
Bár arról a világból nincs első kézből információim, de egy külön gazdaság és világnézet ("Középső Birodalom", Ali-bármi, pontrendszer és társai); simán el tudom képzelni, hogy a "kínai narancs" hatás is bejátszik.
Meg hogy ők nem Backrooms-ot csináltak, hanem ezt.

Ahogy a kacsaembrió meg a 100-napos tojás is elég extrém nekünk, nekik meg csemege; el tudom képzelni, hogy a nyugati-hipszter körökben most ezt divat szeretni.

Megnéztem belőle 20 percet. Érdemes többet is, vagy ilyesmi megy másfél órán keresztül? Amúgy bájos, de nagyon uncsi.

Akit esetleg érdekel a film:

https:/www.youtube.com/watch?v=O98ziUVmrYg

Hali mindenki!A megjelent és "taroló" kínai bikás animáció kapcsán jutott eszembe, hogy vajon miért lehet sikeres egy amúgy rendkívül rossz produkció?

Aki esetleg nem tudná miről van szó, röviden a lényeg, hogy Kínában egy anya és fia 5 évig készített egy bikás animációs filmet, ami elképesztően rossz minőségű lett minden szempontból. Eredetileg csupán egyetlen mozi mutatta be, az is csak azért, mert az igazgató ismerte őket személyesen. Viszont fokozatosan akkora sikere lett, hogy az összes kínai mozi is átvette, sőt miután felkerült youtube-ra angol felirattal, a világ többi részén is terjedni kezd. Kínában konkrétan veri a Marvel legújabb sikerfilmjét, a Pókembert is.

Azt képzelje el mindenki, hogy a mozik saját erőből rajzoltak hozzá plakátot, merthogy az természetesen nem volt, mint ahogy mindent az anya és a fia készített. (Ők adják a hangot is.) Mégis elképesztő siker lett, és valószínű, hogy nemcsak Kínában lesz az.Csak találgatni tudok, de az eredeti kérdésre nekem a következő elvi válaszaim vannak.

1. Olyan rossz, hogy már jó. Tehát egy olyan fajta trash, amit rendkívül kedvelnek az emberek. (Lásd Ed Wood filmek pl.)

2. Nosztalgikus élmény, hogy valaki inkább évekig "szenved", de akkor sem használja az MIt, akármilyen gyatra a produkció, akkor sem.

3. A nézők lazán bele tudják képzelni magukat az anya és fia helyébe, tehát átélhető élményt ad a film készítése, és a gyatra minőség is.

4. Hasonló ok is lehet, mint mikor valaki egy sportesemény elején semleges, de aztán ahogy bevonódik, szinte automatikusan elkezd a gyengébbnek drukkolni (lásd pl vb és Zöld-foki Szigetek).

5. Ha egyszer valamit felkapnak a nézők, onnantól a minőség már nem számít, rengetegen meg fogják nézni csupán azért, mert felkapott, és beszélnek róla.

Nagyjából ennyi, más ötletem nemigen van.

Nagyon ritkán teszek ilyet, de ezúttal kritikaként álljon itt egy youtube videó, mert szinte szóról-szóra ugyanazt gondolom a filmről, amit Szirmai...

https:/www.youtube.com/watch?v=Eo6gO024hWM

Köszi az elemzést!Ezek akapján elég pontosan követik akkor a regényt - ha jól emlékszem akkor a maoisták vs. Apa sem rögtön az elején derül ki mint fordulat.A dagályosságot én betudtam a kínai irodalmi hagyománynak; Ázsiában kevés helyen divat az egyenes, határozott stílus (ezért is olyan formabontó náluk Si).Ugyanez áll a szereplőkre is - szerintem ők a kínai hagyományok szerinti alakok és mint ilyenek, furcsák lehetnek nekünk, ahogy a macsó nyugati akcióhősök nekik.A sci-fi meg... hát igen, az kemény benne és csak még keményebb lesz az interplanetáris szakaszban. :)Köszönet az ismertetőért!

Three Body Problem (2023)

“Az űr a legvégső határ…” – hangzott el egy klasszikusban. A végtelen űr mindig is mozgatta a történetírók fantáziáját, hogy aztán végtelen történetekkel kápráztassanak el minket. A kínai Three Body Problem szintén az űr és ember kapcsolatát próbálja felfedni, egy többszörösen díjnyertes könyv adaptálásával.

A háromtest-probléma először a Science Fiction World c. magazin lapjain jelent meg 2006-ban Liu Ce-hszin tollából. Aztán két évvel később könyv formájában is kiadták a trilógiát. Sőt, több kínai és amerikai díj bezsebelése után 2018-ban idehaza is megjelent.

A 60-as években a kulturális forradalom idején Je Vencsie az apja bűnei miatt nem kívánatos személyként csatlakozik egy belső-mongóliai munkásbrigádhoz, az “akadémikusok a természetbe” munkaprogram keretében. Innen egy árulás és második lehetőségek kíséretében eljut a Vörös part bázisra, ami egy titkos létesítmény, mely papíron egy szuper titkos fegyveren dolgozik, viszont a valóságban más tevékenység a céljuk.

A jelenben, 2007-ben több tucat tudós öngyilkossága rázza meg Kínát és a világot. Vang Miao, nanotechnikus kutató, akkor keveredik mindebbe bele, mikor egy ismerőse és kollégája Jang Dong is véget vet életének, aki utolsó üzenetében csak annyit ír, hogy “Soha nem volt fizika. És soha nem is lesz.” Egy dörzsölt nyomozó, Si Csiang, pedig arra kéri Vangot, hogy épüljön be a Tudomány határai akadémiai csoportosulásba, akiknek furcsa módon minden elhalálozott tudóshoz volt közük életük utolsó hónapjaiban.

Ez nem lesz egyszerű. Az első évad 30 részes, ami a mai világban már-már maratoni hosszúságúnak számít, ráadásul a kínai kormány célja, hogy a trilógia mindhárom kötetét képernyőre vigye, hogy aztán a végeredmény a jelenkori kínai sorozatgyártás ékköve legyen.

Legyünk őszinték, ez túlzás, ugyanis ennek a 30 résznek a nagy része csak felesleges sallang, hiszen folyton-folyvást belemegyünk olyan körökbe, amikből a végén nagyon kevés információval távozunk. Arról nem is beszélve, hogy részeken át pörgünk tudományos teóriákon és törvényeken csak azért, hogy pörögjünk. A tudományos fantasztikumból a tudomány itt olyan kemény, hogy atommal sem lehet elpusztítani.

A sorozat egyik fontos szála a címadó Three-Body VR játék. Ez egy exkluzív hozzáférésű játék, ami a Tudomány határai irányítása alatt van. Hogy Vang Miao és Si Csiang jobban megértsék mi után is nyomoznak a társaság a játék irányába tereli őket. Ahol aztán hosszú epizódokat töltünk el egy animációs környezetben, hogy Vang és Si megértsék a játék és a világ működését. Mert ennek a világnak az értelmezése vezethet el a társaság tevékenységének megértéséhez is. Itt jön be a már említett hosszú és nagyon száraz teoretikus diskurzusok, amiket Vang folytat más játékosokkal. Vagy NPC-kkel. Ugyanis nem igazán derül ki, hogy akikkel találkozunk, azokból ki a játékos, s ki csak játékbeli karakter – mindez nagyon homályosan van kezelve. Az egészből csak az sugárzik, hogy az író iszonyatosan erős tudományos alapra helyezte a történetét. Viszont az egyszeri néző számára ez nagyon száraz lesz a második efféle beszélgetés után, tekintve, hogy nagyon keveset lépünk előrébb.

Vang erősen passzív hozzáállása nem segít a haladásban. Si Csiang nyomja előre, hogy faggassa Shen Jufeit, a társaság vezetőjét vagy Je Vencsiet a lánya, Jang Dong, haláláról vagy a számokról a szemében. De annyira apatikusan teszi mindezt, hogy mikor a delikvensek nem akarnak valamit elmondani, akkor egyszerűen rájuk hagyja. Összességében nézve Vang egy különös, távolinak, érzelemmentesnek tűnő karakter, aki távol áll az eseményektől. A helyzetet Si nyomozó menti meg, aki sziporkázik és minden pillanatban lopja a show-t. Vangot felhúzva maga mellé sokkal értékesebbek lesznek a jeleneteik.

A Vang-Shen-Je tengelyen haladva ismerjük meg Je múltját a bázisra jutástól annak pusztulásáig. Ezek folyamatosan korabeli forradalmi indulókkal vannak színezve, amik a bázis hangszóróiból szólnak. Ezek a részek engednek egy kis érdekes betekintést a mai és az akkori Kína kapcsolatába. Vagy legalábbis abba, amit láttatni szeretnének a kínai felső körök. A sorozat már az elején kivágta, hogy Je Vencsie apját Mao vörösgárdistái végzik ki, minderre utalás sincs, miképp a kulturális forradalomra se, mindössze annyit említenek, hogy nézetei miatt nemkívánatos személyként halt meg. A rendszer brutalitása csak pillanatokra jelenik meg, ezen túl csak a szigorú, feszes és a szabályokat hajlítani nem nagyon tudó világa bontakozik ki. A múlt és jelen kapcsolatában ezekre az időszakokra mindig csak úgy hivatkoznak, hogy az egy más kor volt. Sugalmaznak ugyan egyfajta negatív hangot, viszont az is inkább csak a kor a tudományhoz való hozzáállásáról szól, mintsem annak egészéről.

Viszont a múlt is egy olyan sarkalatos pont, ami sokkal több epizódot kapott, mint arra érdemes lett volna. Végignézhetjük, ahogy Je kirekesztett, lenézett gépészből már-már egyenrangú fél lesz, aki az áttöréseket éri el. Azonban például Mike Evans, aki egy sokkal centrálisabb figura az évadot tekintve, kap a végén talán negyed órát. De azt, hogy a tudományos és politikai vezető többször is megvitatja Je szerepét, szó szerint minden alkalommal végig kell néznünk.

Nem hiszem, hogy egyedül lennék a véleményemmel, ha azt mondom, hogy tömöríteni, kivágni, kondenzálni kellett volna. A kevesebb néha több. És nem is jutunk el oda, hogy hirtelen a maradék 5 részben kerülnek szálak elvarrásra a felgyorsult események során. Hogy egy csapásra olyan tempót kezdünk diktálni, hogy nem értjük, mi annak az oka, hogy eddig miért nem ez volt.

Talán egy kicsit elszaladt velem a ló, annyit csapkodtam szegény sorozatot. Pedig az említett problémák mellett azért élveztem a történet követését, hiszen felettébb érdekesen közelíti meg a témát. A kemény sci-fi rajongóinak mindenképp jó szívvel tudom ajánlani, hisz Liu Ce-hszin maga is mérnök háttérrel érkezett az írói világba.

A szereplők közül Vang bár sótlan, de Si kárpótol mindenért. Plusz a katonai mellékszál is érdekességekkel szolgál. Kicsit utópisztikusnak érzem ugyan az egységességét és összehangoltságát a kontinenseken átívelő együttműködés kapcsán, ahol kissé komikus módon Kínán kívül csak “A” és “B” országok léteznek valódi név nélkül. Persze a nyelv, amit beszélnek, árulkodó lehet.

6/10 (imdb: 7,5/10)

Ebben teljesen egyetértünk. De az csak egy lehetőség, hogy Susan bocsánatot akart volna kérni. Lehet, hogy szerinte a saját szempontjából helyesen cselekedett (vannak erre utalások), és ezt akarta volna megértetni a volt férjjel. Hogy nem kell megbocsátania semmit, nincs rá igény, mert nincs mit megbocsátani.
Edwardtól meg valami nagyobb horderejű üzenetet vártam, mint hogy Nem bocsátok meg! (lábával hangosan toppant), hanem valami súlyosat, amiért hosszú évek eltelte után is érdemes volt megírni egy teljes regényt. Na, mindegy.
Egyébként ez a ragadozó a címben erősen félreviszi az értelmezést. Ne feledjük el, hogy az eredeti címben nincs semmiféle ragadozás. Nocturnal Animals. Éjszakai állatok. Azok között meg vannak ugyan ragadozók is, de zömük pont zsákmányállat... Marketingszempontból persze nem olyan ütős, ezért a fordító (ferdítő?) rátett egy lapáttal. Mentségére legyen mondva, hogy a mellékszálra tökéletesen rá is illik. De a fő szálra nem, ezért nem is Nocturnal Predators az eredeti cím. Ez is egy nagy na mindegy.
Még mindig jobb, mint annak idején a szintén hatásvadász A nyolcadik utas a Halál, az egyszerű Alien helyett. Remek cím, de a folytatásokban aztán nagy katyvaszt okozott. A Covenant esetében már fel is adták az analógiát.

Ebből is látszik, mennyire másképp lehet értelmezni 1-1 filmet.

Nekem egyértelmű volt, hogy a randin meg nem jelenés a bosszú része. Ezért írtam, hogy a befejezés kegyetlen, de zseniális. Edward mindent előre kitervelt, az első lépéstől, az utolsóig. Susan pedig "ahogy kell" belesétált a csapdába.

A randin meg nem jelenés azt szimbolizálja, hogy amit Susan tett, arra nincs bocsánat.

Szia Ilko! Köszönöm, hogy megnézted, és örülök, hogy még tetszett is. Így legalább nem kívántál a pokolba közben, hogy rávettelek. :-) Nekem nincs is ennyire jó véleményem a filmről, inkább az imdb 7,4/10 értékelésével értenék egyet, de hogy leköti az embert, az bizonyos. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de nem nézném meg még egyszer. (Talán majd évek múlva mégis...)
1. A mellékszál sokkal érdekesebb, mint a fő szál, a kerettörténet. Amíg az utóbbi pergett, néhányszor azon kaptam magam, hogy türelmetlenkedem, mikor jön már a "film a filmben". A fő szál vontatott és unalmas. Susan is kicsit jellegtelen. Későn derül ki a párhuzam a mellékszállal - de lehet, hogy csak nekem forgott lassan az agyam -, ha korábban feltűnt volna, más szemmel néztem volna mindkét szálat.
2. Talán a rendező is érezte, hogy erősíteni kell a két szál közötti kapcsolatot, annyira, hogy néhány mesterkéltnek tűnő fogást is bevetett, sajnos nem minden mellékhatás nélkül. Ilyen például a falat betöltő "Revenge" felirat a fő szálban, amely ott nem igazán látszik szervesen kapcsolódni semmihez, kivéve a csak Susan által olvasott történetet. De így, a fő szálban hirtelen felbukkanva annyira véletlenszerű, hogy már ordít róla a szándék, hogy a néző gondolatait akarja terelni. A másik ilyen párhuzamerősítő fogás, hogy - valszeg - szándékosan hasonlít egymásra a volt férj (a könyv írója), a jelenlegi férj (aki megcsalja Susant) és a mellékszálbeli férj. A külső hasonlóság kezdetben zavaró volt számomra. Néha kizökkentem, amíg átgondoltam, hogy éppen ki is van az adott jelenetben. Később, különösen a végén azonban ugyanez a hasonlóság már szájbarágásként hat.
3. A mellékszál zseniálisan brutális. Nem fizikailag, hanem úgy - ebben zseniális -, hogy a kiszolgáltatottság és a bizonytalan kétségbeesés érzése hatalmasodik el nemcsak a karaktereken, de a nézőn is. (Oly mértékben, ami nekem már sok is, de ez nem a mozi hibája, hanem az széplelkemé.)
Eddig is volt némi spoilerezés, de a továbbiakban fullban nyomom, bocsi. Különben érthetetlen lesz, hogy miről beszélek.
Szóval a kérdésem az volt, hogy hogyan értelmezed a végét. Susan randira hívja a volt férjét, a könyv íróját. Ha ez nem lenne, akkor tökéletesen egyet tudnék érteni az értékelésed utolsó bekezdésével. De randira hívja. Nem világos, hogy miért. Nincs kidolgozva, illetve más olvasatban a nézőre van bízva, hogy mit lát bele Susan fejébe. Lehet, hogy át akarja beszélni vele a múltat (szakítás, abortusz). Lehet, hogy meg akarja követni, el akarja nyerni a megbocsátását. De az is lehet, hogy újrakezdené vele. A volt férj azonban, bár látszólag készséges, mégsem jelenik meg a randin. Valójában ez az ő bosszúja, illetve a bosszújának a betetőzése. De hogy mire irányul ez a bosszú, a megbocsáthatatlanságra, vagy az újrakezdés elutasítására, vagy valami másra, mert bizonyára még ezerféle értelmezés létezhet, az Susan szándékának bizonytalansága miatt szintén homályban marad. A volt férj érzései és szándékai még homályosabbak, az ő karaktere szinte teljesen kidolgozatlan. Pedig hogy mi forog a fejükben, az igen nagy különbséget jelentene a végső mondanivaló szempontjából. Lehetséges, hogy ez szándékos. Értelmezze ki hogy tudja, vagy szeretné. Nem is lenne baj, ha a néző el tudná kötelezni magát egy (esetleg néhány) verzió mellett, de a befejezés annyira nyitott, olyan sok a lehetőség és annyira kevés az utalás, az információ, hogy nehéz elköteleződni. Számomra inkább tűnik elvarratlannak, mint elgondolkodtatónak.

Szia Ilko!

Köszi a választ!
Én sem tudom ajánlani a Netflix verzióját és bizony a könyv is elég vontatott olykor, mikor kemény fizikai fogalmakat és tudományos dolgokat ír le.

Én a hangoskönyveket fogyasztottam, YouTube-on fenn van, ajánlom mindenkinek hosszú utazáshoz és nem túl zajos munkákhoz.

Éjszakai ragadozók (2016)

Az Éjszakai ragadozók egy brutálisan gyönyörű mozi, amiben a brutalitás is gyönyörű. Az elismert divattervező, Tom Ford, úgy akasztja meg a nézők lélegzetét rendezésével, mint ahogy kamaszfiúk tekintetét szokták a Victoria’s Secret modellek a kifutón. Ehhez az erőszakos és szomorú filmhez asszisztál hideg eleganciával Amy Adams és forralja fel az indulatokat Jake Gyllenhaal.

Tom Ford divattervező múltja tagadhatatlan, hisz nem nagyon találkoztunk még azzal az érzéssel vásznon, mintha a film maga egy gyönyörű modell lenne, aki fegyelmet parancsolva vonul végig a kifutón. De a magával ragadó látványon kívül látszik az alaposan kidolgozott forgatókönyv is; az éjjeli ragadozók maguk a szereplők és ezek a szereplők néha mégis az elejtett vad szerepében találják magukat. A fiatalság romantikája könnyeden és mégis keményen van szembeállítva a kiégett felnőttséggel, ami sokkal elegánsabb és letisztultabb, azonban érzelmileg nem olyan kielégítő.

Az Éjszakai ragadozók egy film a filmben. A történet alapvetően két szálon fut; először megismerjük az Amy Adams alakított főszereplőt, aki egy művészeti galériát vezet és dúsgazdag eleganciában él férjével egy olyan házasságban, ami belülről valójában már porlad. Ebben az életszakaszban kezd el hősnőnk visszagondolni előző házasságára, aminek már majd 20 éve vége szakadt. Az ex-férjével (Jake Gyllenhaal) való megismerkedésre és kezdetben boldog kapcsolatára flashbackekkel emlékezik vissza főszereplőnk. Ekkor érkezik egy csomag az ex-férjtől, aki elküldte neki a hamarosan kiadásra kerülő könyvét. Amy Adams éjszakánkét neki áll olvasni a könyvet és itt jön a film a filmben effektus, hiszen a néző maga is „olvasni” kezdi a könyvet azáltal, hogy leforgatták azt is.

A könyv története borzasztóan szomorú, kegyetlen és felkavaró, aminek főszereplői egy férj és egy feleség, akiknek karakterei egyértelműen emlékeztetnek minket a régi házaspárra; és akik egyik éjszaka veszélybe kerülnek lányukkal együtt, mert összefutnak egy öntörvényű és gátlástalan bűnözővel (Aaron Taylor-Johnson). Bár a könyv története fikció, és ezt Amy Adams is jól tudja, ettől függetlenül az érzések nagyon is valóságosak lesznek és elgondolkoztatják őt azon, hogy mekkora fájdalmat hagyott ex-férjében, aki mintha a könyvben leírt történettel akarná megbosszulni a múltjukat.

Amy Adams és Jake Gyllenhaal már számtalanszor bizonyították – nem csak azt, hogy mennyire jó színészek, hanem – hogy mennyire jó atmoszférájú és jelentőségteljes filmek szerepeire mondanak igent. Az egyik szálon közben felbukkan Michael Shannon is kiégett nyomozóként, aki a Genszterkorzóból lehet ismerős és olyan alakítást nyújt mellékszerepben, hogy utána mindenki őt emlegeti fel elsőként.

Az Éjszakai ragadozókban minden van, ami egy tökéletes drámához kell, de mégsem tankönyvszagúan van megszerkesztve. A könyvet bemutató könyörtelen texasi thriller szinte beleüvölt a nézők arcába és kendőzetlenül brutális, miközben az épp ezt a történetet olvasó nő zaklatott reakciója maga a közönség reakciója, ami sokkal halkabb, kimértebb, de ugyanolyan fájdalmas. Pontosan ettől reagál jól a valóságra és ettől tud még nyomasztóbb lenni az összes lelki vívódás. Végig azt érezzük mind a három szálnál, mintha valaki egy fejszét használna vajazókésnek és ide-oda dobálja a film az érzéseinket, amiben azt próbáljuk megfejteni ebben a vizuális pompában, hogy az Éjszakai ragadozók éjszakai ragadozói hogyan lesznek a saját maguk által elejtett áldozatok.

Végezetül a befejezés egy kegyetlen, de zseniális bosszúállás: Edward azzal áll bosszút Susanon, hogy az általa írt könyvön keresztül szembesíti őt a múltbeli árulásával, a meg nem született gyermekük elvetetésével, és az üres, rideg életével. Tehát a könyv metaforaként működik, ráadásul a végén az is kiderül, hogy a címbeli gyilkosok nem azok, akik a könyvben szerepelnek, hanem maga Susan, és a hozzá hasonló elit tagjai.

9/10 (imdb: 7,4/10)

Helló!

Kettéválasztanám.

A NFes sorozatot nem láttam, valószínűleg nem is fogom. A kritikák vegyesek, inkább a pozitív felé tendálnak. Csakhogy alapvetően azok állnak pozitívan hozzá, akik nem olvasták a könyveket. Tehát nem tudom ajánlani, lévén én magam se nézem meg, és a kritikák se győztek meg.

Van a kínai sorozat, ami sokkal hosszabb, vontatottabb (már-már az élmény rovására menően vontatott), ugyanakkor jobban passzol a könyvhöz. Ha zavarnak az eltérések, akkor inkább ez utóbbit javaslom, de készülj fel, hosszú lesz. Nagyon hosszú. Plusz ebben is vannak "érdekes" dolgok, de inkább politikai jellegűek, majd a kritikában lesz szó róla bővebben.

Szia!Hogy érzed, van értelme befejezni a 3-testet? Én anno néztem az S01-et, de mivel párhuzamosan olvastam a könyvet is, úgy felidegesítettek az eltérések, hogy a sorit már csak a feleségem miatt néztük végig. :)

Nem láttam, most próbálkozom végre befejezni a 3 test probléma kínai sorozatverzióját!:)

Aztán ott van a Frieren S02 is:)

De lehet, megnézem és csupán a végének az értelmezését leírom valamikor külön.