Bella, szerintem a választ már meg is adtad…
Úgy gondolom, a tisztelet, az egymásra figyelés, a bizalom oda-vissza szükséges, de nem elégséges feltétele, a gátlástalan vad szenvedély kialakulásának, kölcsönös élvezésének. Kell még valami más… ami a pillanat hevében talán akkor alakulhat ki, ha mindkét fél kicsit inkább a partner igényeire figyelve egyszerre lépeget felé. Az erre utaló vágyat persze ebben a felállásban egyik fél részéről sem egyszerű észrevenni…
Épp ezért, számomra - óvatos duhaj lévén - akkor válhat vad szenvedélyessé, egy ilyen randi, ha a lány húz bele magával. Ilyenkor úgy érezhetem, talán a rózsákon kívűl adtam ott és akkor valami mást is… közös őszinte élvezettel átélt perceket, és ez olyan kedves emlékké válhat, ami végid kísér utamon.🙂
Hol húzódik a határ a valódi, gátlástalan szenvedély és az öncélúság között?
Sokan hajlamosak összekeverni a vadságot a figyelmetlenséggel.
Számomra az igazán intenzív, határokat feszegető játékok nem attól válnak felejthetetlenné, hogy valaki gépiesen követ egy előre eltervezett forgatókönyvet, hanem attól a finom, intelligens ráhangolódástól, ahol a partner képes olvasni a jelzésekből.
Imádom a nyers energiákat és a fülledt hangulatot, de hiszem, hogy a legnagyobb extázist csak akkor lehet megélni, ha az élmény oda-vissza áramlik és mindkét fél komfortja és tisztelete megmarad.
A gátlástalanság akkor művészet, ha az egy közös, intelligens játék, nem pedig egyoldalú szereplés.
Ti mit gondoltok? Számotokra mitől válik egy igazán vad találkozás valóban kétszereplőssé és emlékezetessé?
hy!
A San Fermín fesztiválon még nem jártam, de az a bizonyos 825 méter sem hiányzik🏃♂️🐂🙂
Tébolygó
